fbpx

Gombahatározó

2019-ben elkezdtünk egy gomba-szakellenőr képzést, amit idén novemberben fejeztünk be. A vizsga kimeneteli követelménye 30 db gomba preparátum elkészítése (15 ehető, árusítható & 15 mérgező), amihez fotót és leírást is kell mellékelni a hallgatóknak. Mi egy picit többet készítettünk, aztán könyv formába öntöttük – ő lett a mi Gombahatározónk. 🖤

Az oldalpárokon feltüntettük a gomba magyar, latin, illetve angol nevét, alatta pedig legfőbb tulajdonságaikat, az általunk szedett példányok pontos lelőhelyét, valamint a naptár sávon jelöltük azt is, mikor terem az adott faj. Az ehetőket zölddel, a mérgezőket pirossal, a feltételesen ehető, árusíthatókat pedig narancssárgával színeztük.

Minden faj dupla oldalpárt kapott. Az elsőn általában úgy szerepel a faj, ahogy a természetjáró megfigyelheti termőhelyén, mellette pedig a fajnak a saját tudásanyagunk és az adott példány megfigyelésén alapuló leírása. Az ezt követő oldalakon láthatók az egyéb, részletező fotók, melyek a faj felismerését segítik – a gombahatározó kézikönyvek és a művészeti albumok sajátosságait ötvözve.

Gyilkos galóca család, és a részletei:

Az albumszerű elrendezés és a tartalom tudományossága miatt a tipográfiában visszafogottságra törekedtünk, ugyanakkor a rövid, tömör, de annál jelentőségteljesebb szövegezést minél könnyebben befogadhatóvá, egyszerűen követhetővé terveztük.

Piktogramok formájában jelenítettük meg az egyes fajok ehető, árusítható, és mérgező tulajdonságait, az előfordulási helyüket (lomberdő, fenyőerdő, rét, faanyag), illetve esetleges gyógyhatású jellemzőiket.

Saját kezűleg kötöttük be a könyvünket, végül pedig egy általunk nagyon kedvelt anyagból, szürkelemezből kapott borítókat.

 

Gombahatározó 2.0

Az első példány publikálása után nagy érdeklődés övezte könyvünket, ezért – bár csak nagyon limitált példányszámban – elkészítettünk belőle még néhány darabot.

A méretét egy picivel kisebbre kellett vennünk a magas nyomdai árak végett, de az arányokat amennyire csak lehetett, megtartottuk. Ezen kívül annyi változtatás történt még az első verzióhoz képest, hogy ennek a borítóit már mindkét oldalról kasíroztuk sötétszürke papírral. Illetve a borítót díszítő gomba végül (több eljárás próbálgatása után) stencillel, festékfújóval került fel a helyére.